Újra itt van, újra itt van
Ödönke, a vadbarom,
Újabb csodás-mesés sztori
van róla e hajnalon.

Zsepi sincsen, Teri sincsen,
béke van és szeretet,
Ödön ujja egész éjjel
az orrlyuká banlegelt. (időmértékes verselés, váááágod)

Majd miután jól kihúzta
orrából a kacsóját,
arra gondolt berakja a
sütőbe a tarhonyát.

Nem tudta, hogy az ott nem jó,
a sütőbe nem való,
Ödönke nem szakács volt,
hanem egy rohadt tahó.

Kipucolta, kivajazta
Ödönke a nagytepsit,
beleszórta a tarhonyát,
rádobott vagy húsz virslit.

Nem tudta, mit süt, mit főz,
lesz.rta, mi az élet,
úgy gondolta, kell még tej is,
ez így a helyes képlet!

- HEURÉKA – kiáltotta,
csapott a kis fejéhez,
kivette a tejet, sajtot
a már félkész ebédhez.

Hozzátette a virslikhez
a finom tejet-vajat, ám
eszébe jutott egy csodás,
finom ízes gondolat!

Minden van e kajában, mit
Ödön úgy de úgy szeret,
jaj, de A CSOKI HIÁNYZIK!
Ilyen nincs, ez nem lehet…

Fogott 7-8 tábla milkát,
megrágta a szájába,
s hatalmas nagy lendülettel
belehányta egy tálba.

Mindenféle csoki volt -
mogyis, epres, tejkrémes,
összekeverte a tálban.
- Hú, a szaga de rémes…

Addig keverte a csokit
amíg jó krémes nem lett,
majd ráöntötte a virslikre,
több már ide nem kellhet!

Berakta a sütőbe
a legmagasabb hőfokon,
amíg sült a finom süti,
elsült egy-néhány pofon.

Néha Ödön unalmában
saját magát ütötte,
addig nem volt semmi dolga,
vagy épp várt valamire.

Ám azonban hiba csúszott
Ödön nagy terveibe:
elaludt önkínzás közbe’!
Felrobbant a sütője!

A tűz átterjedt a falon
lógó konyharuhákra,
szépen lassan minden égett,
ám nem Ödön álmába’.

Leégett lakása, háza,
leégett a fél budi,
sosem tudjuk meg, hogy milyen
ízű volt a  CsoTarVi.

Csokis-tarhonyás virsli
volt Ödön mesterműve,
ám azonban jól elcseszte,
ez van! Elég belőle.

Ödön már harmadszor döglik
meg, óóó hogy a fenébe,
megint van egy újabb sztorim,
hallottam a szekrénybe’!

Újra itt van, újra itt van
Ödönke, a vadbarom…. :))))))